Közlekedésbiztonsági blog

Jövő hétfőn megszólalnak a szirénák, megszakítják adásukat a rádiók, tévék

2011-11-17 18:54:22 | Írta: Szabó Krisztián
Megszólal jövő hétfőn kétezerötszáz légvédelmi sziréna, s a katasztrófavédelmi gyakorlat keretében mozgósítanak tízezer egyenruhást és tizenötezer, polgári védelmi szolgálatra k

Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz jövő hétfőn – jelentette be Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, valamint Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke hétfői közös sajtótájékoztatóján.

November 21-én mozgósítják a hivatásos katasztrófavédelmi erőket és a tűzoltókat, a polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott gyorsreagálású szervezeteket, és megszólal az országban található mintegy kétezerötszáz légvédelmi sziréna is.

A közszolgálati, illetve a legnagyobb kereskedelmi televíziók és rádiók, valamint néhány más média ugyanakkor közleményben figyelmeztet egy fiktív katasztrófahelyzetre.

A közszolgálatiakat és a jelentős befolyással rendelkező – tehát a legnézettebb és leghallgatottabb – médiumokat törvény kötelezi rá, hogy közzétegyék a katasztrófavédelem közérdekű közleményeit, öten pedig önként vesznek részt a gyakorlatban.

Az esetleges félreértések elkerülése érdekében a feltételezett veszélyhelyzet a Csillagok háborúja című film valamelyik helyszínén „következik be”, további részleteket azonban egyelőre Bakondi György nem árult el.

Így csupán annyit lehet tudni, hogy jövő hétfőn reggeltől az esti órákig öt különféle közlemény hangzik majd el, és azokat összesen tizenkét alkalommal teszik közzé a gyakorlatban közreműködő médiaszolgáltatók.

A próbariasztás mintegy tízezer egyenruhást és tizenötezer civilt közvetlenül is érint. Ez utóbbiaknak az értesítést követően egy megadott helyen – például a polgármesteri hivatalban, a katasztrófavédelmi kirendeltségen vagy valamelyik tűzoltólaktanyában – kell jelentkezniük, és utána hazamehetnek.

Több ilyen ponton a gyakorlatban közreműködő egészségügyiek az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével önkéntes véradást szerveznek, ahová nemcsak a polgári védelmi szervezetek tagjait, hanem a helyi lakosokat is várják.

Szalai Annamária a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a katasztrófavédelemmel korábban kötött együttműködési megállapodás egyik legfontosabb eleme, hogy veszélyhelyzetben miként tudják a leggyorsabban a lakosságot tájékoztatni. A legnagyobb hatékonyággal a rádiók és a televíziók segítségével érhetik el az embereket, de más lehetőségeket is vizsgálnak.

Az egyik a mobiltelefonon küldött rövid szöveges üzenet, de ahhoz, hogy a szolgáltatókat kötelezzék a riasztás SMS-ben történő továbbítására, jogszabályt kell módosítani, s még további egyeztetésre van szükség.

Emellett felvetődött, hogy a rádiókon fogható szöveges információk körébe – ezek ma például a csatorna nevét, elérhetőségét, az éppen játszott zeneszám címét tartalmazzák – is kerüljön be a katasztrófariasztás. Akinek tehát az RDS-rendszer vételére alkalmas készüléke van – az autórádiók szinte kivétel nélkül ilyenek –, az a figyelmeztetésről az adás megszakítása nélkül is értesülhetne.


Szólj hozzá



Partnereink

Hírlevél

Facebook